Titok vagyok. Egy kalap vagyok, egy árnyék, egy könyv, egy régi emlék, és rengeteg szín. Ember - de eluntam valaki lenni. Több valaki vagyok egyszerre, néha túl soknak érzem magam. Mindig az vagyok, aki lenni akarok. Te is? Ha rám akarsz kattanni, kattints ide, vagy kattints rám ott fent.
Már elég régóta a dokumentumaim között szerepelt a befejezetlen második fejezet, amit hosszabbra akartam írni, majd amikor végre megnyitottam ma este, írtam hozzá pár sort, és késznek ítéltem.
Még szokom, hogy valami hosszabbat írok, de igyekszem, hogy ne legyen nagyon unalmas a cselekmény menete. Esküszöm, ki fog derülni, mi köze a prológusnak és a címnek az egészhez!
Időközben kiderült, hogy nincsenek meg a jegyzeteim, nem voltak azok között a füzetek-papírok között, amiket ki tudtam hozni a szobámból. Vagy nagyon szét voltam esve és ott felejtettem, vagy nem is maradt belőle semmi. Most elkezdtem ezeket rekonstruálni, de igyekszem a következő frissítést gyorsabban hozni.
Gondoltam, ha már látszólag nincs itt különösebb produktivitás, legalább poszt legyen kint, mert amúgy nagyon is aktívak vagyunk a való életben. De ez ilyen, és ez nem is baj.
Feltettem pár ilyen versféleséget, amiket korábban írtam, és elhatároztam, hogy újra írok majd verseket (is). Excaliburhoz még mindig nem hoztam frisset, pedig majdnem kész a következő fejezet. Ennek az az oka, hogy át akarok dolgozni pár dolgot é eszembe jutott pár szereplő, akiken csiszolni szeretnék. Leginkább rajzolni szoktam, arra mindig sikerül időt szakítanom.
Rádöbbentem, mennyire meghatároz az írásban még mindig a múlt, az emberek, akik szerint nem voltam jó, és akik miatt nem mertem soha nagyobb dologba belevágni, pedig olyan sok ötletem volt annak idején. Ennek a felismerésnek az előnye, hogy látom a problémát, következésképpen tudok mit kezdeni vele. Nem akarom, hogy visszahúzzanak ilyen semmiségek, és megakadályozzon olyan emberek véleménye, akik számomra nem hitelesek.
Van pár ötletem, főleg Szilmarilokkal és A hobbittal kapcsolatosak, amiket szeretnék majd megírni kis rövidek formájában, de nagyon leköt a Középfölde Históriája sorozat, úgy érzem, sosem tudnék eleget olvasni ezekhez, szóval ha nekiülök, ezeket biztosan tudok hozni, ha Excalibur-fejezetet még nem is.
Azt hiszem, már most is sok mindenen vagyunk túl (nem igaz, Dédé?), az életem egy újabb meghatározó eseménye pedig arra késztetett, hogy még több dolgot átértékeljek magamban. Ezért is határoztam el, hogy nem hagyom, hogy a fejlődésben és a kibontakozásban meggátoljanak a múlt árnyai.
Üdv mindenkinek, és hé, szia Morwen, köszi az első posztot, örülök, hogy tetszik a design! *integet neki*
Sokat piszkáltam az én oldalrészemet, de még koránt sincs kész. Mindenesetre már annyi ideje tart ez a piszkálós fázis, hogy úgy érzem, ideje mutatnom is belőle valamit. Egy rendszertelen, szemtelen ajánló következik. Először is írtam egy blogot.
Kattintottam kettőt, rózsaszín lett Völgyzugoly, és akkor hirtelen megláttam mindent. Onnantól szárnyaltam, tudtam, mihez milyen színt válasszak, melyik képet tegyem ki, hogyan rendezzem el az oldalt. Hirtelen csak úgy repültem a kedvenc zenéim szárnyán, az ujjam alatt szinte égett a klaviatúra, és elkészült. Ezzel meg is kellett volna elégednem, mert az utóbbi 3 év után önmagában is egy nagy eredmény.
Dédé vagyok, az elveszett szavak királynője, a bolond, a bölcsész, az író, a költő, az úgysesikerül és a csakazértis. Néha könyvszagló vagyok, ha úgy tetszik, és általában senkinek sem szokott. Egy párbajhős vagyok, aki a vesztes csatából is mindig győztesen kerül ki, mert tudja, hogy az számít, mennyit küzdünk, nem pedig az, hova jutunk vele. Szeretem a színeket, a szagokat, úgy is mondhatnám, hogy szeretek élni.
Több menüt is megtalálhattok már, oldalt ott készülnek az írásaim, de ezekbe még nem került semmi. Na nem azért, mert nem írnék, fogok én, csak lassan mennek mostanában a dolgok. De azért szólok, hogy folytatom régen elkezdett történetemet (figyelem, annak is érdekes lehet, aki nem ismeri):
A búcsú azonban nem úgy néz ki, hogy besétálsz valahova, integetsz és távozol, még akkor sem, ha a Ladywood kerület legkeményebb lédijének tartod magad. Nem olyan, mint mikor véletlenül felgyújtod a konyhát, és rájössz, hogy oltsd el, egyedül lecsapsz egy pókot, vagy magadtól sikerül kiállítanod egy számlát. Elmenni akkor is fájdalmas és rémisztő, ha már ezerszer csináltad.
Ez egy szník pík volt. Ez a link legalább olyan fék, mint én magam. >>
Oldalt mindig találhattok egy újabb zenét és idézetek, és ha nincs szerencsétek, még azt is elmesélem, melyiket miért tettem ki. Nincs szerencsétek. Cher Lloyd dalait nagyon kedveltem abban az időszakban, amikor ihletett voltam, de egy jó időre visszavonult, úgy tudom, babája született. Hát most megint itt van, és a hangulata olyan... Sissie-s. Ilyen létezik? Nálam biztos.
Ami az idézetet illeti, az magáért beszél. Sissie-s az is, igen, akadt már párszor, hogy előjött a regényben. De a mostani jelentősége az, hogy eljutott olyan szintre az angolom, hogy végre eredetiben olvashatom Poe-t, fogalmatok sincs, hogy ezzel mekkora álmom vált valóra.
Gondoltam, kiírom az updateket, amiket eddig megcsináltam, hogy azért mégis legyen itt valami.
Feltöltöttem az Excalibur már publikus fejezeteit (azt a két darabot), ha minden igaz, nemsokára elkészülök a következővel is, valamint megcsináltam a menüjét, ahova majd felteszem a szereplők leírását meg pár egyebet, oldalra is kipakoltam. Igazából nem nagyon volt támpontom, szóval gondoltam, kísérletezem, legfeljebb ha kitalálok valami jobbat, változtatok rajta.
A dizájn nagyon tetszik (Köszi Dédé~), öröm itt szerkesztgetni és kíváncsi vagyok, mit hozunk még ki ebből az oldalból. Nekem jó előérzetem van a projektünk felől~
Ja igen, és próbálom nem elfelejteni a címkéket, nagyon hasznos kis dolgok.
Elképesztően sokat gondolkodom ezen: ki vagyok én? Néha azt hiszem, már rájöttem, de aztán hamar kiderül, hogy mégsem. Olykor megtalálom egy dalban, játékban, könyvszereplőben, egy korty kávéban egy-egy szilánkom, de legtöbbet talán akkor sikerül megéreznem, amikor alkotok.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések