Titok vagyok. Egy kalap vagyok, egy árnyék, egy könyv, egy régi emlék, és rengeteg szín. Ember - de eluntam valaki lenni. Több valaki vagyok egyszerre, néha túl soknak érzem magam. Mindig az vagyok, aki lenni akarok. Te is? Ha rám akarsz kattanni, kattints ide, vagy kattints rám ott fent.
– Nem örülök, hogy épp az én életemben kellett így történnie – sóhajtott Frodó.
– Én sem – bólintott Gandalf –, és senki se örül, hogy ilyen időket kellett megérnie. De hát nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk. Mi csak abban dönthetünk, hogy mi a teendő, ha már itt vagyunk.
de küldeném mindenkinek, aki szereti. Mármint a verseket. ;)
Rá kellett jönnöm, hogy
Ahhoz, hogy én én legyek
Ott kell állni a 32-es busz megállójában
El kell veszni egy kissé néha
Fázni, szorongani, futni,
amilyen messze csak lehet,
Majdnem az autók elé lépni,
Üvölteni kell, az ajtókat csapkodni
Hogy mennyit, basszus, mennyit kell
sírni.
Néha úgy megmenteném magamat négy évvel ezelőttről, de mindig rá kell jönnöm, hogy az élet tett olyanná, amilyen most vagyok. Hogy milyen, azt nem tervezem jelzőkkel minősíteni. Most itt vagyok, és jelenleg ez a lényeg. És napról napra egyre többnek érzem magam.
Utóiratként szeretnék Morwennek a kedvenc mondatával üzenni: mikor lesz új Excalibur?!
Egy rövid helyzetjelentés. Úgy alakult a dolog, hogy a kezem ügyébe került egy könyv, és ettől ihletem lett verset írni.
Eddig voltak szárnypróbálgatásaim, de ezek leginkább abba a mérhetetlen önsajnálatba fulladtak, amit magam iránt éreztem az elmúlt években. Most viszont kitaláltam, hogy őszintén fogok magamról verselni - és annyira piszkosul őszinte lett, hogy nem merem kirakni. Annyira őszinte, mint egy letépett bőrcafat. Annyira őszinte, mint egy öklös valaki orrába. Annyira őszinte, mint egy artikulálatlan üvöltés a fogorvosnál.
Részletezzem még? Szerintem szükségtelen. Nem merem megosztani a fő versemet, a Narcisztikus címűt, mert bántó. Viszont most született ugyanebbe a ciklusba egy kisebb versem, amit szívesen megmutatok a nagyérdeműnek.
Erről a versről azt kell tudni, hogy nemrég jártam Szegeden, és a semmiből rám rontottak a régi emlékek. Bárhova is megyek, a szeptember utolér. Régen szerettem, de három éve elvett tőlem valamit, amit nem tudok megbocsátani. A képek pedig, a kanapémon heverő Ulysses kötet, a borús idő, két elszomorító telefonhívás, mind olyan elevenen élnek bennem, mintha ma történt volna az egész. Minden nap újraélem, és egyre erősebb leszek.
Sok minden történt az utóbbi időben, de azt hiszem, eljött az ideje egy kis változtatásnak. Morwen nyomására szeretném kirakni azt a három Sissie Traylor fejezetet, amit már hosszú ideje dédelgetek. Álljunk neki ismét. Elkészült a menü is, ezt itt találni:
A három fejezettel kapcsolatban most nem csinálok semmilyen beharangozót, csak elmondom, hogy gyerekeknek nem valók, korhatárosak. Azt hiszem, a PR rám eső része már meg is volt, nincs semmi dolgom erre többé. Találkozunk később.
Így, hogy gondolatban próbálom összerakni a sztorit és visszaemlékezni a jegyzeteimre, belelendültem a szerkesztésbe és az inspirálódásba is.
A történet menüjén belül dolgoztam leginkább. Ami friss:
- Szereplők (folyamatosan frissül)
- Háttérinfók
- Történet
Egyelőre ennyi lenne, már elkezdtem a következő fejezetet, valamint a továbbiakban is bíbelődöm még a menün, erősen valószínű, hogy fog még változni, annál is inkább, mert ezek ilyen sebtében leírt dolgok, még szeretnék rajtuk csiszolni.
Elképesztően sokat gondolkodom ezen: ki vagyok én? Néha azt hiszem, már rájöttem, de aztán hamar kiderül, hogy mégsem. Olykor megtalálom egy dalban, játékban, könyvszereplőben, egy korty kávéban egy-egy szilánkom, de legtöbbet talán akkor sikerül megéreznem, amikor alkotok.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések