Heló2019.09.23. 17:17, Dédé
heló
Egy rövid helyzetjelentés. Úgy alakult a dolog, hogy a kezem ügyébe került egy könyv, és ettől ihletem lett verset írni.
Eddig voltak szárnypróbálgatásaim, de ezek leginkább abba a mérhetetlen önsajnálatba fulladtak, amit magam iránt éreztem az elmúlt években. Most viszont kitaláltam, hogy őszintén fogok magamról verselni - és annyira piszkosul őszinte lett, hogy nem merem kirakni. Annyira őszinte, mint egy letépett bőrcafat. Annyira őszinte, mint egy öklös valaki orrába. Annyira őszinte, mint egy artikulálatlan üvöltés a fogorvosnál.
Részletezzem még? Szerintem szükségtelen. Nem merem megosztani a fő versemet, a Narcisztikus címűt, mert bántó. Viszont most született ugyanebbe a ciklusba egy kisebb versem, amit szívesen megmutatok a nagyérdeműnek.
Erről a versről azt kell tudni, hogy nemrég jártam Szegeden, és a semmiből rám rontottak a régi emlékek. Bárhova is megyek, a szeptember utolér. Régen szerettem, de három éve elvett tőlem valamit, amit nem tudok megbocsátani. A képek pedig, a kanapémon heverő Ulysses kötet, a borús idő, két elszomorító telefonhívás, mind olyan elevenen élnek bennem, mintha ma történt volna az egész. Minden nap újraélem, és egyre erősebb leszek.
Na, hol van az a vers? >>
|