Sosem éreztem, hogy túl jó lennék ebben a blogolásban, de azért megpróbálkozom vele, ha más nem, csak hogy összeszedjem a gondolataimat.

Nyár végére mindig kicsit szomorúbb vagyok, de idén ez előbb elkezdődött, egész pontosan minden a nyárral kezdődött. Amikor éppen azt hittem, hogy teljesen szakítottam a múlttal és már sosem fogok hátra tekinteni, a múlt újra megtalált és onnantól kezdve időről időre egyre többet mutatott magából. Először csak egy örömteli találkozás volt, aztán egy hír, majd beszélgetéssel és régi dalok, zenék felidézésével folytatódott. Hamarosan megjelentek a régi képek és blogbejegyzések, majd én magam idéztem, ahogy zenehallgatás közben írni is kezdtem, szándékosan azért, hogy felidézzem, milyen volt régen. Közben egy ismerősökkel kitalált írós pályázatra próbáltam kipréselni magamból, de hiába próbáltam produktív lenni, csak olyan dolgokat írtam, amit nem oszthattam meg velük.

Kitaláltam, hogy újra írni fogok, kitaláltam, hogy nem fogok saját magamnak gátat szabni az alkotásban, mint annyiszor teszem. Ezzel a döntésemmel bezártam az 'Amaterasu' nevű régi személyes oldalam, amit már négy éve nem frissítettem és úgy döntöttem, másik oldalt nyitok erre a célra.

Aztán úgy döntöttem, nem szenvedek tovább az Excalibur soron következő fejezetével, hanem lezárom és feltöltöm. Valami történt, sokkal lelkesebb lettem, elkezdtem szerkeszteni, írogatni, mint régen. Nem éreztem magamat kontárnak, mint annyiszor, amikor mániákusan másokhoz hasonlítottam magamat.

És rájöttem, hogy ezért szeretem Morgan Edwardsot és Tina Grossendorfot.

Olyan klisés ez az "új év, új én" maszlag, tudom, de ahogy itt ülök a szobában a csomagjaim mellett, mert holnap visszaköltözöm Pestre és kezdődik az új szemeszter, amikor sok minden nagyon más lesz, mint eddig, ezt érzem.